|
Julie Amero helyettesítő tanárként vett részt egy iskolai előadáson 2004 októberében, mikor a kém- és reklámszoftverekkel fertőzött számítógépe erotikus tartalmú hirdetést jelenített meg, és azt a diákok is láthatták. Kiskorú veszélyeztetése miatt az esküdtszék még az év elején négy vádpontban is bűnösnek kiáltotta ki a tanárnőt, melyért összesen akár 40 éves börtönbüntetést is kaphat.
Az ügy óriási visszhangot váltott ki biztonságtechnikai szakértők körében, és gyakorlatilag az egész iparág egy emberként állt a tanárnő mellé. A részletes vizsgálat ugyanis kiderítette, hogy nem szándékosan jelenített meg pornográf tartalmat, hanem az elavult operációs rendszerrel és böngészővel (W98+IE5) rendelkező számítógépén nem volt naprakészen tartott védelem – így a mindennapi böngészés közben fertőződhetett meg a rendszere.
Abban mindenesetre a szakemberek is egyetértenek, hogy nem volt szerencsés dolog egy ennyire karban nem tartott számítógépet használni demonstrációs célra. Mint ahogy a tanárnő ügye is mutatja, komoly kockázatokat rejthet magában, ha egy fertőzött rendszert csatlakoztatunk a világhálóra. Az iskolának ma már központi tartalomszűrő védelme van, ezért hasonló eset nem fordulhatna elő.
A connecticuti bíróság egy hónapon belül már másodjára napolta el a tanárnő ügyének tárgyalását, április 26-án várható a folytatás. Sajtóértesülések szerint a biztonságtechnikai szakértők megállapításai miatt akár a korábbival teljesen ellentétes ítélet is születhet.
|