Az
ESET biztonsági cég, a
NOD termékek gyártójának statisztikája szerint
2008. októberében lassú átrendeződés kezdődött a Magyarországon is előforduló kártevők toplistáján. Az
Antivirus2008 elnevezésű szoftver felbukkanása az éllovasok között egy újfajta fenyegetés, az álvírusirtók terjedését jelzi.
A mezőny kiegyenlítődését jelzi, hogy a listavezető
Virtumonde elterjedtsége közel
3 százalékkal visszaesett, a tíz leggyakoribb fertőzés pedig a szeptemberi
35 százalékkal szemben október során már csak az összes incidens
30 százalékáért volt felelős.
Emellett két új szereplő, az e-mail üzenetek mellékleteiben terjedő
Qhost féreg, valamint az
Antivirus2008 csaló program is felkerült a listára.
Megtévesztésből ötös
Az Antivirus2008 fenyegetés megjelenése a toplistán egy újfajta fenyegetés terjedésére hívja fel a figyelmet. Ez a kártevő látszólagos támadást szimulálva arra próbálja rávenni a gyanútlan felhasználókat, hogy egy hamis antivírus programot telepítsenek. Az álprogram azt ígéri, hogy segítségével a vásárlók megtisztíthatják számítógépüket az egyébként nem létező fertőzéstől.
A programcsalád fő célja a haszonszerzés: a felugró figyelmeztetésre kattintva a rémült felhasználó a hamis terméket árusító weboldalra jut, ahol azonnal ki is fizettetik vele a szoftvert. A csalók az elnevezésre is ügyeltek: az XP Antivirus 2008, 2009 és hasonló "terméknevek" kiválóan alkalmasak a megtévesztésre.
Ha a program egyszer - akár véletlenül vagy tévedésből - felkerült a számítógépre, elindul a véget nem érő ijesztgetés-áradat. Az álvírusirtó esetenként olyan hamis képeket jelenít meg a képernyőn, mint a lefagyást jelző hírhedt kékhalál (BSOD) vagy egy kémprogram fertőzésére figyelmeztető ablak. A számítógép ellenőrzése is csak színjáték: sok esetben mindössze egy animáció, amely a valós biztonsági helyzettől függetlenül mindig jelez fertőzést.
Toplista
Az ESET cég statisztikai rendszere szerint októberben az alábbi tíz kártevő terjedt a legnagyobb számban: