Nemrég részletes tájékoztatás jelent meg a
Mariposa (pillangó) elnevezésű botnet-hálózat nagy nyilvánosságot kapott leállításával és a fertőzés-sorozatért felelős hackerek letartóztatásával kapcsolatban.
A spanyol eredetű zombi-hadsereget még 2009. májusában fedezte fel
Christopher Davis, a kanadai Defence Intelligence netbiztonsági cég vezérigazgatója. A botnet szokatlan mérete kezdettől nyilvánvaló volt - az viszont, hogy a hackerek valójában milyen sok,
12,7 millió (!) fertőzött Windows számítógépet uralnak, csak a vizsgálat végén derült ki.
A kutatók a spanyol
Panda antivírus céggel és az atlantai Georgia Műegyetem IT-biztonsági központjával társultak az ügy felderítése érdekében - később pedig a botnet kártétele miatt vizsgálódó FBI és a Spanyol Csendőrség is bekapcsolódott a
Mariposa Akciócsoport munkájába. Az együttes erőfeszítés végül a botnet felszámolásához és letartóztatásokhoz vezetett - de előtte túl kellett járniuk a kiberbűnözők eszén.
Vigyáztak a sokat hozó géprabszolgákra
A Mariposa családba tartozó kártevőket főleg P2P fájlcsere-hálózatokon, fertőzött USB adathordozók és ártalmas weblapokra mutató MSN üzenőprogram-hivatkozások segítségével terjesztették a hackerek. Az áldozattá vált gépeken a trójai letöltő-program tevékenysége nyomán nemcsak botnet-kliens, de jelszólopó billentyűzet-naplózó program, Zeus jellegű, netbankolást leleső trójai, vagy illetéktelen távoli hozzáférést lehetővé tevő hátsóajtó kód is települt.
A Mariposa üzemeltetői nem csak az így szerzett adatokkal ellopott banki pénzből profitáltak. A botnet egyes szegmenseit bérbe adták olyan csalóknak, akik a telepítésenként részesedést fizető hamis böngésző-eszköztárak vagy hirdetési hatékonyságot, keresési eredményeket meghamisító kattintó-kliensek távtelepítésével foglalkoztak. A botnetet futtató DDP (Rémálom) nevű csapat ezeken kívül pénzmosást is végzett a neten lopott hitelkártya-számok felhasználásával.
A hackerek maguk is tudatában voltak, hogy milyen veszélyes játékot űznek, ezért szinte mindig titkosított, anonim VPN-elérés segítségével, távolról kezelték a botnet ún. C&C vezérlő-szervereit, hogy az IP-címük alapján ne lehessen azonosítani őket. A Mariposa felszámolására szövetkezett biztonsági csapat ezért inkább a botnet-vezérlés és a fertőzött zombi-gépek közötti kommunikációt igyekezett megfigyelni, illetve feltörni.
Hamar munka ritkán jó
Hatósági segítséggel és a hackerek C&C hálózatát tudtán kívül üzemeltető amerikai CDmon netszolgáltató cég közreműködésével a szakértők 2009. december 23-án megváltoztatták a Mariposa séma által használt DNS-neveket - így hirtelen láthatóvá vált, hogy milyen rengeteg fertőzött gép próbál hiába kapcsolódni a botmesterek új parancsaira várva.
A világ 190 országában és a legnagyobb 1000 amerikai cég felénél megtalálható, összesen 12,7 millió géprabszolga feletti uralomról a kiberbűnözők nem voltak hajlandóak harc nélkül lemondani. Netkairo avagy Hamlet1917 - akinek valódi neve eddig nem került nyilvánosságra - a DPP vezető hackereként rövid időre visszaszerezte a botnet feletti ellenőrzést. Eközben viszont döntő hibát vétett: sietségében elfelejtette bekapcsolni a VPN-funkciót, így láthatóvá vált saját netcíme!
A hackerek ezután újabb ostoba cselekedetre vetemedtek, az összes rendelkezésükre álló zombi gép kapacitását felhasználva ún. DDoS-támadást indítottak, hogy masszív hálózati csomag-elárasztással szorítsák ki a netről a rájuk vadászó Defence Intelligence céget. Ennek a műveletnek a mellékhatásaként egyes kanadai egyetemek és kormányszervek több órára elvesztették a hálózati kapcsolatukat és a banda újabb komoly vádponttal gyarapította a saját bűnlajstromát.
IP-címre házhoz mentek a rendőrök
Miután a VPN-ről egyszer elfeledkező hacker hálózati kapcsolatát nyomon követve földrajzilag is be lehetett határolni a Mariposa-banda tagjait, vád pedig már bőven akadt ellenük, ezután alig két hónap kellett ahhoz, hogy jogsegély keretében az őrizetbe vételre is sor kerüljön: eddig három fiatalembert vittek el a rendőrök, de további letartóztatások is várhatók.
2010. február 3-án először a 31 éves "Netkairo" került rendőrkézre, majd a nála talált bizonyítékra támaszkodva három héttel később a 30 éves "JonyLoLeante"-t és a 25 éves "Ostiator"-t is elfogták. Ők ketten a nevük kezdőbetűi alapján testvérek lehetnek, de valódi személy-azonosságukat a spanyol törvények szerint majd csak a bírósági tárgyalás során hozzák nyilvánosságra.
Addig be kell érnünk a Panda cég kutatóinak előzetes értékelésével, miszerint a Mariposa-banda tagjai a kilétük titkolásán kívül nem rendelkeztek fejlett hacker-képességekkel. Ez a riasztó megállapítás rámutat a modern kártevő-készletek hatékonyságára és egyszerű kezelhetőségére, ami a viszonylag képzetlen kiberbűnözők számára is lehetővé teszi, hogy netszerte nagy kárt és jelentős anyagi veszteséget okozzanak - amíg csak el nem kapják őket!