Amint az már megszokott, a
Microsoft cég minden hónap második keddjén, egy csomagban adja ki a termékeihez megjelenő biztonsági javításokat - megkönnyítve ezzel a rendszergazdák munkáját, akik így előre megtervezhetik, mikor és milyen ütemezésben telepítik azokat.
A TechNet Security weblapján elérhető, illetve biztonsági bulletin formájában levelezőlistán terjesztett összefoglaló szerint a Microsoft által 2010. március hónapban összesen
két javítással befoltozott Excel és Movie Maker termékek mellett egy IE böngészőhiba ideiglenesen védtelenül maradt.
Kiemelt fontosságú probléma:
- CVE Mitre 2010-0806: Az Internet Explorerhez ebben a hónapban nem jelent meg javítás, a Microsoft azonban közzétett egy bulletint, amelyben újfajta és a hackerek által máris aktívan használt, az IE6 és IE7 böngészők ellen alkalmazott támadásra figyelmeztet. A KB981374 számú tudásbázis cikk szerint az "érvénytelen mutató" típusú IE programozási hiba távoli fertőzés-telepítésre ad lehetőséget a támadóknak, így magas veszélyességűnek minősül.
A javítófoltok megjelenéséig a legújabb IE 8.0 böngésző-kiadás telepítésével lehet védekezni - a Microsoft szerint ezt minden Windows XP vagy annál újabb kiadású operációs rendszer tulajdonosa ingyen megteheti. A kifutóban lévő Windows 2000 rendszer ugyanerre sajnos nem alkalmas, de szerencsére a gyárilag hozzá tartozó, öreg IE 5.01 webböngésző az eddigi vizsgálatok szerint szintén immunis a támadással szemben!
További megoldás lehet az alternatív böngésző-programok (pl. Firefox, Opera vagy Google Chrome) használata, amelyet egy, a Microsoft által most kiadott új eszköz is támogat. A szoftveróriás az EU tröszt-ellenes fellépésének elkerülésére készítette a KB976002 jelzésű programocskát, amely megkönnyíti, hogy a Windows felhasználók akár 12(!) másik webböngészőt válasszanak az alapértelmezett Internet Explorer helyett.
Közepes jelentőségű javítások:
- MS10-016: A Windows Movie Maker filmszerkesztő alkalmazás régebbi verzióit érintő biztonsági hiba lehetővé teszi, hogy egy hacker távolról átvegye a teljes ellenőrzést a megtévesztett felhasználó számítógépe felett.
A szándékosan, speciálisan módosított filmprojekt-fájlokba elrejtett ún. exploit-kód lehetővé teszi bármilyen kártékony program futtatását - feltéve, hogy a támadó előbb egy hihetőnek látszó e-mail vagy azonnali üzenet segítségével rá tudja venni a netezőt arra, hogy megnyissa a levél-mellékletként vagy webhivatkozásként elérhetővé tett hamis Movie Maker tervfájlt.
A szoftveróriás által most kiadott KB975561 jelzésű javítófolt megoldást jelent erre a probléma - kivéve a Microsoft Producer 2003 termékváltozatot, ahol csak új program-verzió telepítésével lehet védekezni. Bár a legújabb Live Movie Maker kiadás nem sebezhető, a korábbi, veszélyeztetett változatok elvben a Windows 7 és Vista gépekre is telepíthetőek voltak, így nem csak az XP tulajdonosoknak érdemes ellenőrizniük a frissítéseket!
- MS10-017: Hét különféle Excel-sebezhetőséget orvosol a Microsoft KB980150 jelzésű foltozófájlja - amelyet az Office XP, 2003, 2004, 2007 és 2008 termékeket futtató Apple és Windows gépekre, illetve a vállalati SharePoint kiszolgálókra érdemes feltelepíteni, védekezésként a hackerek ellen.
A most elhárított Excel hibahalmazt célzó exploit-kódok a legsúlyosabb esetben jogosulatlan távoli kódfuttatásra is alkalmasak lehetnek, ezért érdemes élni a javítás telepítésének lehetőségével. A különösen veszélyes célzott adathalász támadásokban az Adobe Acrobat PDF formátum mellett gyakran szerepelnek "mérgezett" Office dokumentumok is, ezért a vállalati és intézményi üzemeltetőknek nem érdemes a halogatással kockázatot vállalniuk!
Külső gyártótól származó fontos javítás:
- Acrobat Reader 9.31: Az Adobe cég ipari szabványnak számító, PDF dokumentumokat megjelenítő programja már két hete javítófoltot kapott, de a soron kívüli frissítés telepítésének napja most jött el igazán!
Az F-Secure antivírus cég kutatói és a Microsoft biztonsági laborja ugyanis egybehangzóan állítják, hogy az utóbbi napokban ilyen típusú exploit-kódot találtak valós incidenseknél, pénzügyi támadásoknál használt, kártékony PDF-fájlokban. Érdemes tehát igénybe venni a 9.31-es verziókóddal jelzett, ingyenes fejlesztést - vagy pedig alternatív PDF-olvasó programot választani.
A fenti, kritikusként megjelölt vagy fontos minősítésű hibák mindettől függetlenül elvi lehetőséget nyújtanak a támadóknak, hogy átvegyék a sebezhető rendszer feletti teljes irányítást, habár a gyakorlati tapasztalatok szerint ehhez
speciális körülmények teljesülésére van szükség. A veszélyt azonban nem szabad lebecsülni, hiszen számos korábban látott internetes kártevő tudott komoly pusztítást végezni egy-egy hasonló sebezhetőség kihasználásával!
Megemlítjük, hogy a fenti javításokon kívül a megszokott módon frissítésre került a Windows Malicious Software Removal Tool, a Microsoft ingyenesen elérhető
mini vírusirtója.
A Windows operációs rendszert vagy más Microsoft szoftvert használó olvasóinknak feltétlenül javasoljuk a
Microsoft Update webhely felkeresését, hogy ezzel lehetővé tegyék a megfelelő javítófoltok telepítését! A hálózathoz kapcsolt Windows gépek védelmére az egyetlen igazán megbízható megoldás a Microsoft által kiadott javítások telepítése és a különféle biztonsági szoftverek, pl. vírus- és kémprogramirtó, tűzfal folyamatos futtatása!