A kéretlen reklám üzenet jogi szabályozásáról


A kéretlen reklám elleni védelem elsőként nem reklámjogi köntösben jelent meg, hanem az általa okozott forgalomtöbblet elleni harcként.

A kéretlen reklám elleni védelem elsőként nem reklámjogi köntösben jelent meg, hanem az általa okozott forgalomtöbblet elleni harcként. A védelem célja eredetileg az volt, hogy minimalizálja a tömeges és beazonosíthatatlan levélküldők lehetőségeit, és az ezzel járó költségeket.

Ebből a szempontból érthető a nyomtatott szórólapok és a kéretlen postai levelek, valamint a kéretlen email eltérő szabályozása. Míg a szórólapok és a kéretlen postai levelek esetén a küldő fél maga fizeti a terjesztés költségeit, a spamnek nevezett jelenség esetén a terjesztés költségét túlnyomórészt a terjesztő, illetve a címzett viseli. Így ebből a szempontból a spam jelensége közelebb áll a kéretlen faxbeli reklámhoz.

A kéretlen email elleni harc másik frontvonala az email reklám jellegének jól látható feltüntetése és a reklámozó könnyű beazonosíthatósága volt.

A kéretlen reklám mai jogi szabályozásában a fenti két cél együttesen jelenik meg. Ezt a szabályozási környezetet kívánjuk nagy vonalakban, néhány jelentősebb példán keresztül bemutatni.

Az első jogi szabályok, amelyek a spam terjedésének gátat szabhattak volna, a személyes adatok védelmére vezethetőek vissza. A hazai törvények szerint ugyanis személyes adatnak tekinthető az olyan email cím is, amelyből következtetni lehet egy meghatározott természetes személyre. Személyes adatot pedig csak az érintett hozzájárulásával lehet jogszerűen kezelni, értve ezalatt azt is, hogy csak hozzájárulásával lehet az email címét adatbázisba másolni, azt onnan másnak átadni, stb. Ez alól a szabály alól a direkt marketing törvény ugyan bizonyos nyilvántartások esetén kivételt tesz a nevek és postacímek vonatkozásában, de a kivételek ezen köre nem terjeszthető ki az elektronikus levélcímre.

Az 1997-es hazai reklámtörvény már megalkotásakor mindenfajta reklámra előírta:a közzététel feltétele, hogy a reklámot csak a reklámjelleg felismerhető feltüntetésével és a környezetétől elkülönítve szabad közzétenni – ez kétségkívül vonatkozott az emailes reklámokra is.

A kezdeti, horizontális jellegű, azaz nem kifejezetten az email reklámra vonatkozó szabályok azonban elméleti elégségük ellenére a gyakorlatban nem voltak hatással a spam jelenségre. Éppen ezért vált szükségessé itthon is a speciálisan emailre vonatkozó szabályok bevezetésének megfontolása.

Az egyik legkorábbi ilyen speciális nemzetközi szintű javaslatban, az OECD elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos fogyasztóvédelmi irányelvében (a továbbiakban: OECD irányelv) a nem kívánt e-mail reklámra vonatkozóan egy ajánlást találhatunk, miszerint a vállalkozásoknak ki kell kidolgozniuk „olyan hatékony és könnyen alkalmazható eljárásokat, amelyek lehetővé teszik a fogyasztók számára annak eldöntését, hogy fogadják-e a kéretlen e-mail reklámot. Ha fogyasztók jelezték, hogy nem akarnak kapni kéretlen e-mail reklám üzeneteket, ezt a döntést tiszteletben kell tartani.”

Jogászi szempontból érdekes, hogy milyen sokrétű, pontosabban egymást átfedő az uniós kéretlen reklámokra vonatkozó szabályozás. Az erre vonatkozó uniós szabályozás előképét a 97/7/EK sz. irányelv adta, miszerint tilos a gazdálkodónak telefaxot vagy automata hívókészüléket alkalmaznia szerződéskötés céljából, kivéve, ha a fogyasztó ehhez előzetes hozzájárulását adta. Az irányelv rendelkezett arról is, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy egyéb távközlő eszköz útján fogyasztói szerződést csak akkor lehessen kötni, ha a fogyasztó ez ellen nem tiltakozott. Az irányelv nem határozza meg közelebbről, hogy a tiltott távközlő eszköz alkalmazása mit jelent, azaz hogy az irányelvet csak magára a szerződéskötésre kell-e alkalmazni, vagy már a szerződéskötést megelőző reklámozásra is.

Ezen irányelv rendelkezéseit a távollévők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II.5.) sz. kormányrendelet ültette át a magyar jogba. A kormányrendelet a fenti távközlési eszközök használatát akkor tiltja, ha azokat a „szerződéskötés céljából” használták. A szűkítő értelmezés szerint ez azt jelenti, hogy e rendelkezés alapján a reklámozási célú használat, amikor közvetlenül szerződéskötésre nem kerülhet sor, nem tilos. A szabály csak a polgári jogi értelemben vett szerződéses ajánlat és elfogadás megtételére vonatkozik. Emiatt a szabály gyakorlati alkalmazhatósága korlátozott: az egyik lehetőség, hogy azokat a polgári jogilag ajánlatnak minősülő gazdálkodó szervezeti nyilatkozatokat korlátozza, amelyekre válaszolva már létre is jön a fogyasztóval a szerződés – tehát a szerződéses ajánlat az összes, a szerződés létrejöttéhez szükséges információt már tartalmazza. Problematikus azonban e szűkítő értelmű szabály gyakorlati alkalmazása: mennyiben életszerű szerződéses ajánlatot automata hívórendszer útján tenni, illetve később az automata hívórendszer hívása alapján szerződést kötni? Ebben az esetben az ajánlati kötöttségre a telefonos ajánlattétel szabálya irányadó, így automata hívórendszer útján történő ajánlattétel esetén az ajánlati kötöttség azonnal megszűnik, hacsak az ajánlattevő az ajánlati kötöttségét nem vállalja eltérő határidővel. Az ajánlati kötöttség megszűnése azonban azt jelenti, hogy az elfogadó nyilatkozattal nem jön létre a szerződés. Így az automata hívórendszer a gyakorlatban csak akkor alkalmas a szerződéskötésre, ha a fogyasztó az automata hívása alatt valamilyen módon jelezni tudja elfogadását, vagy ha az automata hívórendszert alkalmazó fél megfelelő módon a Ptk. szabályaitól eltérően határozza meg az ajánlati kötöttségének idejét.

A fogyasztói pénzügyi szolgáltatásokról szóló irányelv 10. cikke a 97/7/EK sz. irányelvvel majdnem teljesen megegyező módon rendelkezik a nem kért reklámról, de a fogyasztók védelmét az alábbiak szerint bővítette.

A faxon és automata hívón kívüli egyéb kommunikációs eszközök esetén a 97/66/EK sz. irányelvhez hasonlóan a tagállamok dönthetnek arról, hogy a gazdálkodó a többi eszközt csak a fogyasztó előzetes hozzájárulása esetén használhatja, vagy hogy ezek használata csak a fogyasztó előzetes ilyen irányú kifejezett kérése esetén tilos. Új rendelkezés, hogy ezen kérések kifejezése nem járhat többletköltséggel a fogyasztók számára. További biztosíték, hogy amennyiben a gazdálkodók a fenti rendelkezéseket nem tartanák be, az irányelv szerint a tagállamok kötelesek megfelelő bírság alkalmazásáról gondoskodni (11. cikk).

A 97/66/EK sz. irányelv 12. cikke is hasonlóan rendelkezett. Bár a védelem itt a magánszemélyeket fogyasztói mivoltuktól függetlenül illette meg, így pl. az egyéni vállalkozókat is védi, ez a gyakorlatban nem jelent számottevő különbséget. Ez a cikk azt tiltja, hogy magánszemélyeket előzetes beleegyezésük nélkül direkt marketing célból automata hívókészüléken vagy faxon felhívjanak.

A szabályt a tagállamok alkalmazhatják egyéb távközlési eszközzel történő direkt marketing célú hívás kizárása is, de ha a tagállamok ez utóbbit nem kívánják biztosítani, akkor lehetővé kell tenniük, hogy a reklámozók azokat a magánszemélyeket, akik ezt kérik, megkíméljék a direkt marketing célú hívásoktól. Nem magánszemélyekre vonatkozóan csak „érdekeik megfelelő védelmének biztosításáról” rendelkezik az irányelv.

A 97/66/EK sz. irányelvet 2002. július 31-től hatályon kívül helyezte egy új, 2002/58/EK sz. irányelv. A két irányelv közül az új már jóval kiterjedtebb kört szabályoz, hiszen a hatálya már minden elektronikus úton történő direkt reklám kommunikációra kiterjed, nem csak a telefonhívásokra és a faxra. A jelenlegi szöveg a 97/66/EK sz. irányelvhez képest szigorúbb, hiszen előzetes hozzájárulást kíván meg a direkt marketing célú fax- és elektronikus levél üzenetek esetén is. Mi több, az irányelv preambuluma és a 2. cikk h) pontja szerint elektronikus levélnek minősül az SMS, MMS és hasonló „szöveg, hang vagy képüzenet, ami a hálózatban vagy a fogadó végberendezésén tárolható mindaddig, amíg a fogadó eléri”. Az előző irányelvhez képest előírás, hogy a tagállamok tiltsák a hamis vagy nem beazonosítható, nem visszakereshető reklámozói címek használatát, így különösen az olyan válaszcímek vagy letiltási címek alkalmazását, amelyek nem elérhetők. Egyéb elektronikus úton történő kommunikáció esetén az irányelv a tagállamokra bízza, hogy a kéretlen kommunikáció általában tilos-e (opt-in), vagy csak biztosítani kell egy tiltó listát (opt-out).

Érdekesség, hogy ez az új irányelv átfedésben van az elektronikus kereskedelmi irányelv (2000/31/EK) bizonyos rendelkezéseivel. Ez utóbbi irányelv az információs társadalmi szolgáltatások útján küldött reklámokra tartalmaz előírásokat, így többek között azt is, hogy biztosítani kell egy „opt-out” nyilvántartást, amit az ilyen kéretlen üzeneteket küldő szolgáltatóknak rendszeresen figyelniük kell. Az elektronikus kereskedelmi irányelv lehetővé teszi, hogy az egyes tagállamok ennél szigorúbb követelményeket, így előzetes hozzájárulást írjanak elő. Így a 2000/31/EK irányelv elfogadása után két évvel az emailek esetén uniós szinten is egységesen kötelezővé vált az opt-in megkövetelése.

A 2002/58/EK irányelv és a 2000/31/EK irányelv fenti rendelkezései a magyar jogban egyelőre csak részben kerültek átvételre. Az új elektronikus hírközlési csomagot implementáló törvényünk, az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény („Eht.”) gyakorlatilag nem tartalmaz érdemi rendelkezést a 2002/58/EK irányelvből, csak azt, amit a 97/76/EK irányelv is megkövetelt.

Az elektronikus kereskedelemről szóló törvény meghozatalakor az Országgyűlés élt azzal az irányelvi lehetőséggel, hogy a tagállamok az elektronikus kereskedelmi irányelvnél szigorúbb feltételeket szabjanak, azaz az opt-out helyett az opt-in elvet tegyék kötelezővé.

Magyarországon ezért általánosságban minden kéretlen email már az elektronikus kereskedelmi törvény hatálybalépésével tilossá vált. Az elektronikus levélben (pontosabban: az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás útján) közölt reklám címzettjének – a törvény szerint – előzetesen hozzá kell járulnia ahhoz, hogy ilyen üzenetet kaphasson. A törvény 1. § a) pontja szerint e rendelkezést a Magyar Köztársaság területéről induló és ide irányuló minden elektronikus levelezési reklámra alkalmazni kell.

Nem érvényesül azonban egyelőre itthon a 2002/58/EK irányelv két rendelkezése, az egyik a fent említett értelmezés, ami az elektronikus levél fogalmát kiterjeszti az SMS-re, MMS-re és hasonló üzenetekre is (mivel az SMS és MMS egyelőre elektronikus hírközlési szolgáltatásnak minősül, nem tekinthető „információs társadalommal összefüggő szolgáltatásnak”.) A másik hiányzó előírás azzal kapcsolatos, hogy ha egy személy valamely termék értékesítése vagy szolgáltatása nyújtása kapcsán megszerzi az ügyfelének az elektronikus kapcsolattartási címét, a továbbiakban az opt-out szabály érvényesülhet saját, hasonló termékekről való további tájékoztatás esetén, azaz küldhet erre a címre kéretlen reklám üzeneteket, ha az ügyfél eredetileg nem tiltakozott ez ellen az elérhetőségének megadásakor. Természetesen ilyen esetben is biztosítani kell azt, hogy az ügyfél bármikor egyszerűen és ingyenesen letilthassa a további reklám levelek küldését.

Maga az elektronikus kereskedelmi törvény a „reklám” fogalmát nem határozza meg, ha azonban ezt a reklámtörvényi definíció szerint értelmezzük, az elektronikus kereskedelmi törvény tilalma minden közvetlen üzletszerzés célját szolgáló üzenetre kiterjed. A 2002. évi választások során felmerült, hogy az elektronikus kereskedelmi törvény reklám fogalma alatt csak a gazdasági reklámot lehet-e érteni, vagy ide tartozik a társadalmi célú, politikai reklám is. Ha következetesek vagyunk a fenti jogalkalmazáshoz, azaz a reklám fogalmát a reklámtörvény szerint értelmezzük, akkor az elektronikus kereskedelmi törvény a társadalmi célú reklámot nem tiltja. Ez a konklúzió azonban bizonytalan alapokon áll, így a kérdésre nem lehet határozott választ adni.

A fentiek alapján láthatjuk, hogy létezik már hatályos törvényi rendelkezés, amely kimondja az emailbeli kéretlen reklám küldésének tilalmát, és elméletileg az ezen rendelkezést megsértőket az illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőség bírsággal is sújthatja.
A 2003. évi módosítást megelőzően az elektronikus kereskedelmi törvény alapján a Hírközlési Főfelügyelet érdemben nem járhatott el, mivel hatáskörét erősen korlátozta, hogy csak a spam szabályokat megsértő információs társadalommal összefüggő szolgáltatást nyújtókkal szemben indíthatott eljárást. A legtöbb spam küldő azonban nem ezek közé a jól beazonosítható szolgáltatók körébe tartozott, azaz nem a szolgáltatókat kellett volna szankcionálni, hanem a reklámok küldőit.

Emiatt vált szükségessé, hogy a 2003. évi módosítással a spam küldési tilalom mindenkire kiterjedt, aki spamet küldött, függetlenül attól, hogy „információs társadalommal összefüggő szolgáltatást nyújtónak” minősült-e vagy sem. Az eljárási szabályok is jelentősen megváltoztak: az elektronikus kereskedelmi törvény a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvény szerinti eljárásra utal tovább, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ilyen jogsértések ügyében reklámfelügyeleti eljárást indíthatnak a továbbiakban az egyes területi fogyasztóvédelmi felügyelőségek illetékesek első fokon.

A gyakorlatban egyelőre ez az újabb szabály sem lett egyelőre még próbára téve, nincsenek közzétett, publikus esetek, amelyekből a szabályozás megfelelőségéről bármilyen következtetéseket levonhatnánk. A hazai és uniós szabályozás legnagyobb sikere azonban egyébként sem lehet a spam visszaszorítása, hanem csak a spam terjedésének korlátozása, mivel a legtöbb spam egyébként sem Magyarországról vagy az EU-ból érkezik.

dr. Ormós Zoltán, dr. Homoki Péter
Ormós Ügyvédi Iroda